2017. december 18., hétfő

Tiramisu torta

Tegnap két tiramisu tortát készítettem, az egyiket az unokám bölcsijébe az ott dolgozóknak, a másikat csak úgy magunknak :)


Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformában sütött tortához:

3 tojásból készült piskóta, recept itt, én most nutri dolcival készítettem
250 gr mascarpone
1,5 dl habtejszín (én Meggle cukrászhabot használok)
1 cs expressz zselatin
rum, vagy rum aroma
1 dl erős fekete kávé
1 tk vanília aroma
porcukor ízlés szerint

A piskótát elkészítjük a recept szerint, rácsra tesszük és kihűtjük. A mascarponét habosra keverjük a vanília aromával és ízlés szerint ízesítjük rummal vagy aromával, kevés porcukorral. A tejszínt habbá verjük az expressz zselatinnal és hozzákeverjük a mascarponéhoz. A piskótát 3 lapra vágjuk, az első lapot letesszük, majd a megfőzött, kihűlt édesített fekete kávé negyedével meglocsoljuk. Rákenjük a krém 1/3-át, majd a következő lapot is meglocsoljuk kávéval és ráborítjuk a krémre a lapot. A tetejét is meglocsoljuk, majd megkenjük krémmel és a következő lapot is meglocsoljuk kávéval és ráborítjuk. A maradék krémmel lekenjük a torta tetejét és oldalát is, majd kakaóporral megszórjuk és hűtőbe tesszük legalább 2-3 órára, de legjobb egy éjszakára.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Császár zsemle

A napokban kaptam meg a kis műanyag kütyüt, amivel könnyen elkészíthetjük a császár zsemle hagyományos formáját. Most volt egy kis időm kipr...