2017. augusztus 12., szombat

Szeder és lime habos desszert piskótaalapon

Közösségi nyomásra :) beneveztem egy sütiversenybe, amit az egyik tv csatorna fog reality műsorként bemutatni. Ma volt az első forduló a válogatás folyamatában. Erre az alkalomra készítettem ezt a könnyű nyári desszertet, ha már 38 fok van árnyékban :)


A piskóta receptjét itt találjátok, mintha piskóta tekercset sütnénk, ha kihűlt a mini tortakarikával kiszúrjuk az alapokat.
Kb. 8 adag lesz belőle.

Szederhab:

25 dkg mosott szeder
ízlés szerint cukor, először inkább keveset, ha kell utólag lehet még hozzá tenni, de elvenni nem :)
4-5 szem egész szegfűszeg
1 dl habtejszín
5 dkg cukor
17,5 dkg görög joghurt
5 dkg 20%-os tejföl
10 gr zselatin 50 ml vízben feloldva


A szedret és a cukrot, szegfűszeget egy kisebb lábosba tesszük és kis hőmérsékleten sűrűre főzzük. Mixerrel pürésítjük. Elkészítjük a zselatint, hozzáadjuk a vizet elkeverjük és mikróban kb. 20 másodperc alatt felmelegítjük (nem szabad felforrnia!). A tejszínt habbá verjük, a joghurtot és a tejfölt egy tálba kimérjük, összekeverjük, hozzáadjuk a szederpürét, elkeverjük, majd a langyos zselatint is belekeverjük. Végül hozzáadjuk a habbá vert tejszínt.
A mini tortakarikák aljára teszünk egy piskótakorongot, kibéleljük felcsíkozott átlátszó irattartóval, majd pár 3-4 evőkanál szederhabot és betesszük a hűtőbe amíg elkészítjük a limehabot.


Limehab:

1 lime leve és héja
1 dl habtejszín
5 dkg cukor
17,5 dkg görög joghurt
5 dkg 20%-os tejföl
10 gr zselatin 50 ml vízben feloldva

A megmosott lime héját lereszeljük, félretesszük, majd a levét kicsavarjuk és a cukorral feltesszük alacsony hőmérsékletre, amíg a cukor elolvad.
A tejszínt habbá verjük, a tejfölt és a joghurtot kimérjük egy tálba, hozzáöntjük a lime levét, elkeverjük, majd hozzáadjuk az elkészített langyos zselatint, elkeverjük, végül a tejszínhabot is hozzáforgatjuk a lime héjával együtt.
Elővesszük a hűtőből a szederhabos karikákat és feltöltjük a limehabbal. Visszatesszük hűlni legalább egy órára.
Tálalás előtt gyümölcsökkel díszítjük.



































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Császár zsemle

A napokban kaptam meg a kis műanyag kütyüt, amivel könnyen elkészíthetjük a császár zsemle hagyományos formáját. Most volt egy kis időm kipr...