2017. október 5., csütörtök

Variációk csokitortára :)

Kisebbik lányom holnap utazik vissza Hollandiába, és persze olyan nincs, hogy sütit ne kapna búcsúzóul :)
Két kicsi tortát készítettem különböző dizájnnal, hogy inspiráció legyen, aki el szeretné készíteni.
Mascarponés-csokis tejszínhabos tölteléket kapott, és természetesen gluténmentes piskótából, hogy az öccse is ehessen belőle.


Hozzávalók 2 db 8 szeletes tortához:

6 tojásos piskóta elkészítése itt található
6 tojáshoz 20 dkg Schar C vagy Nutri Dolci vagy AnnaPanni
2 ek. kakaópor 20-22%-os
20 dkg cukor
1 cs sütőpor

18 cm-es tortaformában sütünk két kakaós piskótát, kihűtjük.

Krém:

20 dkg étcsoki gőz fölött megolvasztva
ízlés szerint porcukor
50 dkg mascarpone
2 dl habtejszín felverve

Tetejére:
10 dkg csoki megolvasztva
gm csokik
oldalán pörkölt tört mogyoró van

A krémhez felolvasztjuk a csoki, felverjük a tejszínt, a mascarponét habosra keverjük, hozzáadjuk a megolvadt csokit, alaposan elkeverjük, majd ízlés szerint tejszínhabbal lazítjuk.

A piskótákat 3 felé vágjuk, megtöltjük krémmel a lapokat, majd kívül is lekenjük. Kedvünk szerint díszítjük :)


















2 megjegyzés:

  1. Szia. Ezek a mennyiségek egy vagy két tortához vannak? Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Írtam a hozzávalóknál, hogy 2 db 8 szeletes tortára van a mennyiség :)
      Angie

      Törlés

Császár zsemle

A napokban kaptam meg a kis műanyag kütyüt, amivel könnyen elkészíthetjük a császár zsemle hagyományos formáját. Most volt egy kis időm kipr...